Birgit Ulher & Gregory Büttner: ‘Araripepipra‘
Hideous Replica, CD edition of 200, 2014, Risograph sleeve, glass mastered disc4

1. Araripepipra
2. Chaco-Pekari
3. Igopogo
4. Quagga
5. Kongamato
6. Aye-Aye
7. Tzuchinoko
8. Kouprey

Track 1, 2, 6, 8
Birgit Ulher: trumpet, radio, speaker, objects
Gregory Büttner: computer, loudspeakers, objects, fan

Track 3, 4, 5, 7
Birgit Ulher: trumpet, speaker as mute
Gregory Büttner: computer

Recorded on April 4th and 6th, 2013 at A Red Room, Hamburg
Recorded, mixed and mastered by Boris Vogeler
All music by Büttner/Ulher (GEMA)
All pieces p+c 2013 by Büttner/Ulher
Photo by Gregory Büttner

Buy CD, include shipping to:


Fine minimal blathery from Birgit Ulher and Gregory Büttner on their Araripepipra (HIDEOUS REPLICA HR4), which showcases eight cuts of them doing it in A Red Room studio in Hamburg in 2013. Birgit is mostly playing her trumpet when she’s not twiddling the dials on the radio and fiddling with objects scattered about the formica table, while Büttner is concentrating all his effort on his computer, objects, and fan. Clearly this is one of many interesting intersects where improvised music meets sound art, quite frequent in today’s landscape, and one happy outcome is that the two genres (if such they be) discover they have a lot of common ground. It’s also significant that both of them single out the loudspeaker as an instrument, pointing up the “acousmatic” qualities of this highly abstract music. And Ulher even uses the speaker as a trumpet mute on half of the tracks. Can you imagine wedging one of these micro-speakers into the bell of your instrument? Through this action, it’s as though she’s trying to forge some artificial bond between man and machinery, using her brass device as an interface. In all, a strangely compelling if rather samey set of tracks, with an extremely “clean” sound to the production, due to Boris Vogeler’s recording and engineering skills. I also like the cover image (photo by Gregory) which suggests an old coaxial TV aerial and modern satellite dish yearning to make contact with each other across a void…a poignant reminder of the “transitional” state we are currently living through, where the digital may dominate but traces of the analogue are still to be found. From 8th September 2014. Limited edition of 200 copies.

Ed Pinsent, May 23, 2015,

The work of Gregory Büttner can be separated into compositions of an electro-acoustic nature and improvisations, mostly with other people. This CD falls into the latter category. There are eight pieces here; four have a different set-up than the other four. On four of these Birgit Uhler uses trumpet, radio, speaker, objects and Büttner plays computer, loudspeakers, objects and fan, while on the other four he plays computer with output to speaker and Uhler trumpet and speaker as mute. I am not sure why they decided to mention it like this, but surely it suggests that these latter four pieces are more minimal, due to their set up. Without looking too much at the cover, I must say it wasn't easy to spot which track was what; in fact, as a game, I tried noting it down and got most of it wrong. So there you go. The music is probably what you can think of if you know their previous work. Lots of silence, lots of interesting treatments on the computer and the trumpet being used as both an instrument and an object, played with other objects, or simply objects used to hold against the horn of the instrument and mute/alter the sound. Uhler is a great player in that field, I think and her interaction with Büttner's computer and isolated speaker sounds works very well. Each of these eight places is a place of its own; each explores its own field and something that is with limited means. The recording is expertly done: room acoustic doesn't seem to play a role of any kind, and all of this is recorded close to the microphone. This gives the music a very nice presence and a beautiful sense of directness. An excellent release. of granular synthesis. Five excellent compositions and in no way I was thinking this sounded like a demo.

Frans de Waard,

At first, it sounds like a snooker match next to a construction site. A series of heavy, satisfying clunks, interrupted by terse sheet of white noise. Metallic gurglings and flutters of breath give way to strangely warbling bursts of static. There are more sounds, creaks like a violin-tuning peg being slowly twisted. A gassy roaring.
This is Birgit Ulher and Gregory Büttner’s Araripepipra. Ulher plays trumpet, radio, speakers and objects. Büttner plays computer, loudspeakers, a fan, and objects. It is thrillingly abstract yet surprisingly tangible music, a legacy perhaps of the physicality of the devices that made it. The eight compositions are detailed and controlled, yet expansive too, the pieces unfurling slowly from the speakers before taking shape in the air, clicking and purring and humming.
When I saw Ulher play a short solo set in London earlier this year, her playing teetered on the edge of sound and silence yet she seemed determined to introduce a real sense of tension into this dynamic. Trumpet mutes were hooked up to radios and speakers, introducing shortwave hiss and motor noise even as they suppressed the sound of the trumpet’s sound. Metal sheets, clipped to the horn, vibrated at the slightest provocation. I want silence. I don’t want silence.
There’s similar stuff happening here, although the presence of Büttner – with whom Ulher has been working since 2008 – makes the canvas deeper and wider. There’s less silence, more space. The sounds are like objects hanging in the air, beautiful, gnarled, unknowable.
The duo’s chosen practice is a key determinant for this enigmatic sound, Büttner generating sounds from his computer or object, which are then fed through speakers. Ulher uses these speakers as mutes, alternating them with her usual preparations. This all means that you can never tell from whom the sounds are originating or how they have been modified. They are ‘not-trumpet’, ‘not-object’, ‘not-computer’, and, in the process, become wholly individual.
On Igopogo, the chorus of breathy, hissing, airy tones sound strangely organic, like a huge animal stirring in its sleep. The clicks, pops and squiggles are like tiny insects dancing around it, glistening points that only emphasis the vast bulk surrounding them. In Aye Aye, the exhalations and wheezes take place against a backdrop of fluttering and whirring, the sounds of a forest at night, alive with moths and insects.
By distancing the sounds from the people who created them, Ulher and Büttner’s methodology also frees the pieces from any human agency, creating a kind of Zen sonic field. It’s the opposite of a kind of post- or anti-human machine music, rather a sense of blissful openness, a feeling retained even on busier pieces like Kouprey where its slithers, bustles and rumbles create a joyful, carnivalesque tapestry.

Paul Margree, October 13, 2014,

It's a bird. :-) The titles of the other seven tracks refer to creatures as well, some near extinction, some extinct, some crypto-zoological. It's tempting to hear the sounds generated by this pair (Ulher--trumpet, radio, speaker, objects and Büttner--computer, loudspeakers, objects, fan) as evocative of real or imagined sounds created by these animals--actually, it's rather fun to do just that. The pieces are in line with what I've previously heard from each musician, individually and as a duo: fairly active, bubbling, possessing a fine sense of timbre and pacing. "Kongamato" stands out for its long tones, very welcome; easy also to imagine them accompanying the titular pterosaur in flight. Good, crunchy, imaginative music, another in a string of strong releases involving Ulher, a musician who listeners should definitely check out if they haven't already.

Brian Olewnick, Just outside, October 13, 2014

NEURAL (Italy)
This interesting setup consists of a small speaker being used in two different ways: to play sounds from Gregory Büttner’s computer and as Birgit Ulher’s trumpet mute. This results in the trumpet functioning as both a transmitter and a receiver, modulating the sounds produced by the speaker as it plays. A wide range of sounds has been produced: metallic clanks, squeaks, wheezes, seizures, gaseous emissions and a variety of vibrating pulses. The catalogues of good sound recordists move beyond simply documenting interesting sound events and evoke an attitude of composition through representing a non-trivial personal taste. Ulher and Büttner are certainly not new to this field. The former is very capable with action-oriented tools and resonant bodies, while the latter is more experienced with computers, microphones and speakers. The duo have spent lots of time experimenting with various iterations of electroacoustic setups and are able to imbue their work with a sense of “taking the stage”, a feeling reinforced by the fact that this album was recorded in just two sessions at the Red Room in Hamburg. The title of the whole project, as well as the first track – Araripepipra – refers to a bird, but the other seven are all dedicated to creatures in danger of extinction. There is a feeling of mimicry running through the work, which either evokes something real or something “imagined as real”, playing with the concept of endangered animals from an ontological perspective.

Gregory Büttner riproduce i suoni da un computer attraverso un piccolo altoparlante che Birgit Ulher usa come mute per la sua tromba. In questo modo la tromba viene agita e i suoni elettroacustici sono modulati dalla cassa di risonanza della tromba. La tromba allora funziona contemporaneamente come un trasmettitore e come un ricevitore. Si ottengono suoni metallici, scricchiolii, sfregolamenti, sibili, colpi netti, sfere dai suoni sordi sono registrate nel momento preciso dell’impatto, allo stesso tempo si odono emanazioni gassose ed episodi vibrazionali di vari tipi. Il catalogo del bravo sound recordist alla ricerca di eventi auditivi piuttosto interessanti e che opportunamente possano essere messi in relazione tra loro è presto completato, inseguendo comunque un personalissimo gusto e un attitudine compositiva assolutamente non banale. Birgit Ulher & Gregory Büttner non sono certo artisti alle prime armi, la prima su un versante più orientato all’azione di strumenti e corpi risonanti, l’altro nell’utilizzo di computer, microfoni e altoparlanti. La coppia – insomma – ha avuto nel tempo modo di sperimentare svariate iterazioni elettroacustiche e il feeling che trapela è palpabile, si sente la capacità di “tenere la scena”, sensazione rafforzata dal fatto che l’album sia stato registrato in sole due distinte sessioni all’A Red Room di Amburgo. Il titolo dell’intero progetto, come pure della prima traccia –Araripepipra – si riferisce a un uccello ma gli altri sette, invece, sono tutti dedicati a creature in pericolo d’estinzione. Fra i solchi sembra fare capolino una sorta di “mimetismo”, che a partire dalle strutturazioni artificiali evoca qualcosa di reale oppure di “immaginato come reale”, comunque relativo all’ipotetica natura degli animali chiamati in causa.
Aurelio Cianciotta, 24 Nov 2014, , italian:

Ulher kann es gut allein, ihr Soloprogramm heißt 'Radio Silence No More'. Aber sie mag es auch elliptisch in Duos mit Ute Wassermann, Gino Robair oder Heddy Boubaker, oder noch geselliger in Nordzucker. Hier ist der 1000füssler-Macher Gregory Büttner der zweite Mittelpunkt einer Hamburger Dyade in Sachen Bruits secret. Pfeifende Trompetengeräusche suchen und finden Kontakt mit ploppenden Computersounds. Der Kontakt ist ganz direkt, denn Ulher benutzt die von ihrem Partner bespielten kleinen Lautsprecher als Dämpfer. Mit dem Messingrohr als Resonanzkörper sowohl für das luftige und spuckige Schmauchen, Schnauben und Röhren und metallische Zirpen als auch das büttnersche Sirren, Schnurren und Schnarren oder auch ventilatorische Tickern und Tuckern. Kleine Bleche sind Minibeben ausgesetzt und vibrieren als Mikrodonner. Luftblasen kullern als Roulettekugeln, Spaltklänge schleifen, Kristalle funkeln im Windkanal, feine Dröhnwellen werden glucksend oder mit Pressluft umspielt. Dabei sind die Assoziationsanstöße alles andere als technoid. Der titelgebende Araripepipra ist ein Schnurrvogel, das 'Igopogo' ein kryptozoologisches Seeungeheuer, das 'Quagga' ein einstiger Verwandter des Zebras, das 'Kongamato' ein legendärer Flugsaurier, das 'Aye-Aye' ein kleiner Primat auf Madagaskar, das 'Tsuchinoko' ein japanisches Kryptid etc. Die beiden haben offensichtlich eine Affinität zum Seltenen, Kuriosen, Bedrohten, Ausgestorbenen, Kryptischen.

Rigo Dittman, ba 83,

Au début des années, les improvisateurs dits réductionnistes, ou pas, ont multipliés les improvisations mixtes pour instruments et électronique, c'était l'apogée des sine waves et des nouvelles formations d'eai (improvisation électroacoustique) qui ont fleuri sur tous les continents. Une dizaine d'années plus tard, l'aventure continue avec certains musiciens qui explorent toujours ce riche filon où instruments et outils électroniques ou non instrumentaux (musicaux) sont sur un pied d'égalité.
Ainsi, Birgit Ulher et Gregory Bütnner publient aujourd'hui leur deuxième duo, intitulé Araripepipra, après un mini-CD édité il y a quelques années. On trouve la première à la trompette, radio, haut-parleurs et objets, et le second à l'ordinateur, objets, ventilateurs, et haut-parleurs. Le duo pratique de l'improvisation libre non-idiomatique fortement concentré sur le timbre. Il s'aventure sur des territoires sonores toujours surprenants, des territoires abstraits et bruitistes, ni forts ni faibles, ni lisses ni abrasifs. Il s'aventure dans des sons juste nouveaux. Ulher et Büttner fabriquent une musique qui craque, qui bipe, qui résonne longuement ou claque sèchement. Des souffles, des percussions, des longues tonalités très aiguës et des bruits indistincts se mélangent pour former un dialogue riche de sons frais. L'écoute est attentive, l'attention au son et l'inventivité sont de la partie, c'est fin, précis, et beau. Oui, il s'agit d'eai, ou de post-eai comme on dit maintenant, ou même de réductionnisme comme on dit toujours, bref de l'improvisation libre électroacoustique, ni noise, ni intense et volubile, de l'improvisation pas si spontanée mais réfléchie, de l'improvisation créative avec des textures toujours neuves et une faculté de dialoguer soniquement bien établie.

Julien Héraud, mardi 28 octobre 2014,

Quatre ans après l’enregistrement de Tehricks, Birgit Ulher (trompette, radio, objets, speakers) et Gregory Büttner (ordinateur, objets, loudspeakers) se retrouvaient. Preuves données : huit courtes pièces électroacoustiques réunies sur Araripepipra.
Inutile de chercher les clefs du langage qu’Ulher et Büttner ont en commun dans les titres donnés aux pièces en question. Reste l’accord, désormais plus évident, sur lequel l’une et l’autre vont désormais : aux lignes électroniques fragiles de son partenaire, Ulher répond par une suite de sons élevés en trompette ou même retenus sur ses lèvres ; constructions, que Büttner remplit de bestioles chantantes ou fait tourner sur machine-outil. Comme hier, l’art est miniaturiste, et l’expression abstraite. Ce qu’Araripepipra signifie peut-être.

Guillaume Belhomme, 22. september 2014,

CM MAG (Russia)
Гамбургский дуэт трубачки Биргит Ульхер (Birgit Ulher) и компьютерщика Грегори Бюттнера (Gregory Büttner) работает в качестве творческой единицы больше пяти лет, но это их первый полноформатный релиз. Дебютным был мини-альбом, вышедший на лейбле Бюттнера в 2010 году, это был весьма интересный материал, после которого хотелось услышать больше музыки от дуэта. И вот наконец-то английский лейбл Hideous Replica предоставил такой шанс.
Любопытно, как дуэт работает с инструментами. Если с Ульхер всё более понятно – она использует трубу, ее препарации, радио и мини-динамик – то сетап Бюттнера не так прост. Он играет на компьютере, да, но при этом часто использует для звука динамики и тут же их препарирует и работает с объектами на их поверхности. В итоге получается своего рода акустический звук, несмотря на электронное происхождение источника. С Ульхер история обратная: труба акустическая, но частенько звучит как сгенерированные на компьютере белые шумы. Это классическая схема в электроакустическом импрове, акустика замещает электронику и наоборот.
В основе музыки дуэта лежат шумы, скрежет, щелчки, постукивания и так далее. Ульхер почти не использует чистые тоны инструмента, а Бюттнер редко играет на синусоидальных волнах, что обычно является одним из основных элементов у компьютерщиков-импровизаторов. Прекрасное взаимодействие музыкантов даёт отличный саунд, в котором порою сложно отличить одного от другого. Впрочем, об этом быстро забываешь, погружаясь в музыку. Плавное, естественное развитие треков и отличное качество записи лишь больше способствуют этому. Сказать больше о музыке в данном случае сложно, но не по тем причинам, что сказать нечего. Просто лучше слушать, ведь слова могут исказить смысл сыгранного. А слушать есть что, размышлять есть о чём.

Илья Белоруков / Ilia Belorukov, 03.11.2014,

V Hamburku usazení umělci – trumpetistka Birgit Ulher a počítačový zvukotvůrce Gregory Büttner byli letos koncem dubna hosty Pražského improvizačního orchestru a zejména při jejich samostatném setu bylo vidět, že se opravdu skvěle doplňují, což podporuje i fakt, že Gregory používá jako výstup repráček, který Birgit zároveň využívá jako dusítko. Jejich filigránské souznění skvěle doplňuje CD Araripepipra, kde je ve čtyřech trackách jako šéfka označena Birgit, ve čtyřech Gregory. Při poslechu jsou vedoucí role těžko k posouzení, snad jen to, že Birgitiny seance jsou obohaceny hrou na nejrůznější objekty. Vzájemné probublávání působí velice ústrojně a až uklidňujícím dojmem, není to rozhodně žádný zběsilý noise, ale jemné předivo niterných sonických výlevů, které mají strukturální dramatický náboj a zároveň neposednou živelnou hravost i nostalgické momenty. Je to vzdušné, éterické a někdy i klopotavě fragmentární. Je to vlastně jakási sférická koláž zvuků, šumů, vrzaní, skřípění, tónů i vzdechů, které se rozbíhají do všech stran, odrážejí se od sebe navzájem, pohlcují se a hroutí do sebe či naopak množí a expandují do prostoru.

Petr Slabý,, 1.December 2014

IMPROV.HU (Ungary)
A legéleterősebb gondolat, ami az album meghallgatása után megmaradt bennem, az a „többdimenziós megközelítés” volt. Egy filológiai értelmezéshez hasonlít az eszközhasználat: a hangszer mint funkcionális tárgy részletes elemzése, tulajdonságainak és lehetőségeinek maximalizálása, ha nem is cél, de következmény jelen esetben.
Birgit Ulher hamburgi trombitás munkásságára mindig is hatással voltak vizuális művészeti tanulmányai, képzőművészeti attitűdje meghatározó a trombitához való kutató- és kísérletező viszonyában. Gregory Büttnerrel közös duólemezén trombitát, rádiót, apró hangszórókat, valamint saját készítésű- és talált eszközöket használ. Büttner szintén hamburgi hang- és képzőművész szerteágazó munkásságában az ezredforduló óta hanginstallációkra, illetve elektroakusztikus kompozíciókra, kísérletekre esik a fő hangsúly. Alkalmazott eszközei a számítógép, hangszórók, objektek, talált tárgyak, illetve különböző méretű és teljesítményű ventilátorok. A két művész uniója egészen egységes a nyolc tételen keresztül, a legkülönbözőbb gesztusok összemosódnak és biotóp hangzó egységet alkotnak.
A londoni Hideous Replica által megjelentetett album címe Araripepipra, ami egy brazil természettudós által 1998-ban felfedezett ritka madárfaj neve, és aminek mára csupán körülbelül mintegy nyolcszáz példánya létezik. A borító zöldes színárnyalata kísértetiesen megegyezik a faj tojó egyedének színével – a borítófotó Gregory Büttner munkája. Minél közelebb kerültem a hanganyaghoz és a két alkotóhoz, úgy állt egyre jobban össze a kollaboráció koncepciója. A számcímek mindegyike ritka és már rég kihalt, vagy a kihalás szélén álló állatfaj használt vagy éppen kevésbé használt nevei: a második tétel címe, a Chaco-Pekari egy Paraguayban élő, majdnem teljesen kihalt vaddisznófajta; a harmadik, Igopogo egy kanadai kígyószerű mitikus vízi lény; a negyedik, Quagga egy már kihalt fokföldi zebra alfaj; a Kongamato egy szintén kihalt szárnyas dinoszaurusz neve; a hatodik tétel címe Aye-Aye, ami a madagaszkári véznaujjú maki; a hetedik, Tzuchinoko egy mitikus kígyó- és gyíkszerű japán lény; végül pedig a nyolcadik tétel címe Kouprey, ami egy dél-kelet ázsiai tulokfajta, aminek már csupán néhány példánya él elszigetelt füves területeken a kihalás szélén.
Ezen háttér-információk által már egy izgalmas koncepció kezd körvonalazódni. A hangok egy elszigetelt rendszere és törékeny, kis ideig fenntartható konstellációja válik érthetővé és hallhatóvá ebben a nyolc tételben. Nagyon összefüggő és egységet alkotó tételek. A trombita marginális hangjai, a hangszórók mint tárgyak pattogásának és rezonáltatásának eszközei finom hangszövetet alkotnak. A két művész kísérletező, következetesen nem funkciócentrikus hangképzése egy elsőre nehezen dekódolható, ám annál izgalmasabb folyamat. A kattogó és feszített zörejek, trombitahangok, hangszóróvibrálások és a loopok valahol a tételek címének ismeretében indirekt, hangzó zoológiai tanulmányok – az adott állatok elképzelt hanginstallációi. Ezeknek az állatoknak – a rendkívül limitált egyedszámuk, már kihalt vagy éppen soha nem létezett mivoltuk miatt – a hangjuk sohasem volt ismert.
Az albumot a trombita és az elektronika peremterületeinek bejárása és funkcionalitásuknak újszerű vizsgálata teszi izgalmassá. A hangszórók vibrációja által az azokra szórt apró tárgyak hangjai érdekesebbé válnak, mint maguk az elsődleges hangzó hangok. A trombita mozgó alkatrészeivel létrehozott zörejek úgyszintén jelentősebbekké válnak, mint a fújás által létrehozott elsődleges funkcionális hangok. Ezeknek a sorrendeknek a felcserélődése és repetíciója adja a hanganyag feszültségét, frissességét.
Az Araripepipra időt és energiát igényel, ám ha az ember bele tud süppedni, kinyílik és pontosan annyit ad, mint amennyit kivesz a hallgatóból.

Sós Gergő,, 2016 február 12